Vallomás

Igazából mentegetőzhetnék, hogy miért nem írtam ilyen sokáig.

Magam sem tudom.

Így nem mentegetőzöm.

Rossz volt írás nélkül, rossz volt, hogy nem nyomkodtam a billentyűzetet, de nem akartam sületlenségekkel előállni, igazi tartalmat akartam, igazi mondanivalót, igazi szavak, betűket, de legfőképpen érzelmeket.

Vasárnap délután van, süt a nap de elképesztő szél van…Szél…A változás szele talán.

Fekszem az ágyban és jött a gondolat írnom kell…Nem gondolkozni azon, hogy mit…Írnom kell, és máris csak úgy vibrálnak az érzelmek, a gondolatok és az ujjaim a klaviatúrán.

Egy vallomással tartozom…

Egy olyannal ami igazán bensőséges…

Most pedig mind megtudjátok…Hiteles akarok lenni és őszinte és úgy fair ha erről tudtok… Szerintem nem csak azért szerettek( bízom benne hogy szerettek) mert tök jó a stílusom és mert jó tanácsokat adok nektek, hanem azért mert őszinte vagyok veletek, semmi mézes mázos duma, felesleges körök, színtiszta őszinteség…

Akkor jöjjön az elmúlt 3 hónapom története, az én lelkemből az én ujjaimmal, csakis őszintén.

Április 26-án volt az első Plus Size + Fashion day castingja, ezer éve erre vártam, hogy olyat csináljak mint még senki… Lehet nagy volt a nyomás, nem tudom… 25-én egész nap kedvtelen voltam, levert, és a gondolataim nem éppen pozitív irányba cikáztak, volt már ilyen,elkezdtem hessegetni a gondolatokat, nem figyelni a jelekre, délután 6-kor kézilabda edzésre mentem…Éreztem hogy valami nem ok…A szívem furcsán kalimpált, nem volt rossz érzés inkább csak furának mondanám… 26 éves vagyok nem lehet szívinfarktusom gondoltam de hipochonder vagyok… Edzés után bementem az ügyeletre, szerencsére egy szuper orvos volt bent, aki csinált egy ekg-t melyet szépen ki is vesézett… Nem igazán sikerült jól…De másnap mennem kellett pestre nem hagyhattam cserben a támogatókat, magát a rendezvényemet amire nagyon sokáig készültem,de legfőképp titeket…

Egész éjszaka nem aludtam…

Így nyomtam végig a castingot, és imádtam minden percét,aztán a kocsiba ülve, ismét jött a rossz érzés de már rendellenes szívdobogás nélkül…

Hétfőn a háziorvosomnál kezdtem a napot, ő mellesleg sportorvos is, és látott már egy jó pár ekgt, megnyugtatott hogy ne aggódjak a szívemnek semmi baja, viszont szeretne egy teljes labort. Elmentem vérvételre, szerencsére minden tökéletes lett, viszont a rossz közérzet, a negatív gondolatok, a kedvtelenség egyszerűen nem akart elmúlni… Úgy sem, hogy tudtam szervi eredetű bajom hála a jó Istennek nincs… Az orvosom így elküldött egy pszichiáterhez, ugyanis erősen pánikbeteg gyanús lettem… Elmentem oda is, többet jártam az elmúlt három hónapban kórházban mint az életemben összesen… De tudtam hogy a végére kell járnom az ügyeknek mert ez így nem ok… Dóri egy életerős mindig vidám optimista lány, aki imád közösségbe járni, imádja a családját, a barátait, imád nevetni és imádja az élet minden apró mozzanatát…Na az akkori Dóri nem ilyen volt…Egy szóval jellemezném grumpy… Tudjátok az a szürke macska aki állandóan utálatos fejet vág…na kb így néztem ki én is… kedvtelen, pesszimista, igazi grumpy cat…

Szóval a pszichiáter, és meglepő fejlemények, “Dóri maga nem pánikbeteg ,maga makk egészséges magának pánik zavarai lehetnek, ami szorongással társulnak”… Hmmm na és erre vajon mi a megoldás???

Mivel akkor már több mint egy hónapja szedtem gyógyszereket, kezdtem azt érezni, hogy a komfortérzetemnek az jó, ha beveszem mindig, pedig én nem akartam gyógyszereken élni, függni tőlük, főleg úgy, hogy ha például fáj a fejem akkor sem veszek be egy szemet sem.

Csökkentette az adagomat, és egy hónap múlva várt vissza…

Ekkor erőt vettem magamon és megkérdeztem mert éreztem, hogy akarom nekem kell, hogy beszélgessek valakivel aki segíthet nekem, valakivel aki rá jön hogy az állandó szorongásomnak a kedvtelenségemnek mi lehet az oka…

Pszichológus segítségét kértem…

Igen több mint 3 hónapja Pszichológushoz járok, nem szégyellem, sőt…büszke vagyok rá,hogy képes vagyok hetente 1 órát a lelkemnek az egészségemnek szánni, mert ez kell nekem és érzem hogy ettől épülök…Vallom hogy 10-ből 9 embernek szüksége van rá. Én sem gondoltam, hogy valaha én a mindig optimista vidám lány egyszer eltörik és segítségre szorul…De így lett, és ha segítség kell akkor nem szabad félni segítséget kérni… Ettől leszel igazán erős, és bátor…Egy igazi egyéniség… Tudod mennyien elnyomják magukban az érzéseket? Tudod hányan szégyellik bevallani hogy valamilyen lelki eredetű bajuk van???

Elárulom nagyon sokan… Én nem akartam közéjük tartozni..

Tudjátok miért kezdtem el? Tudjátok miért írom most ezt le nektek?

Persze magam miatt csinálom első sorban, azért hogy kívül belül szeressem magam, azért hogy rendben legyen a lelkem, de a következő ok Ti vagytok, igen TI!!!!

Hogyan adhatnék én tanácsot, hogyan lehetnék én példakép, hogyan lehetnék én hiteles ha mindez csak egy álarc lenne???? Az igazság meg az, hogy jelenleg éppen azon fáradozom hogy minden a helyére kerüljön az életemben… Nem lennék hiteles, nem lennék őszinte, nem lennék igazi, nem lennék az a Dóri akit szerettek,követtek és minden nagyképűség nélkül felnéztek rá…

Lehetnék én az a lány aki folyamatosan csak a jót sugározza, hogy minden happy, de bármilyen fájó ezt kimondani ilyen nincs, mert mindenkinek van baja, mindenki küzd gondokkal, olykor olykor a saját démonjaival, a megfelelési kényszerrel, és még sorolhatnám mennyi mindennel…Én nem akartam álarcot tartani az arcom elé, nem akartam hogy erről ne tudjatok, nem akartam hiteltelen lenni a szemetekben…

Igen pszichológushoz járok, bár ő a számomra inkább egy coach, egy vezető, egy életvezetési tanácsadó, akivel bármit megtudok beszélni és olyan szemszögből világít rá dolgokra amire sosem gondoltam hogy léteznek.

És hogy mennyire működik a dolog? Sosem mondta, hogy ne szedjem a gyógyszereket, sosem adott tanácsokat, hogy ezt így csináljam az úgy…

Több mint egy hónapja nem szedek semmit, persze vannak periódusok amikor előjön a rossz kedv, de hát ilyen az élet, nem lehet mindig mindenki vidám, érzések impulzusok jönnek mennek… Nem szabad félnünk semmitől, mindenre van megoldás…

Akkor akartam ezeket a sorokat megírni ha már túl leszek rajta, de még nem vagyok közel sem, és most jött az érzés hogy ki kell írnom magamból…és ez felszabadító…jó érzés…a mai melankóliám piciny napsugara…

Hogy mi a tanulság?

Nem szabad szégyellnünk ha elakadunk az úton, nem szabad feladnunk, és nem szabad elfojtanunk ezeket a dolgokat magunkban, igenis keresni kell azokat a kezeket akik segítenek, mert biztos vagyok benne, hogy mindenkinek vannak ilyen kezek a környezetükben, ragadjuk meg őket, éljünk a lehetőséggel, mert ott vannak…

Csak észre kell vennünk őket…

Én az utam közepén tartok, és a cél a csillagos ég…

Szeretnék nagyon sokat adni, szeretetet, mosolyt, pozitív energiát, és rengeteg jó tippet, tanácsot, ötletet…

DSC_2044

A változás szele fúj…Érzem… mert God Blessed…

Hamarosan Ti is megérzitek…

Köszönöm, hogy velem vagytok… Köszönöm a segítő kezeteket… <3

Habcsók

D.

Kommentelj!

Your email address will not be published.

*



------------------------------------